A csapat és a szállásunk

buckets, plates, cups... avagy eligazítás

Nos a csapat idén nem olyan rossz mint tavaly a Zoliéknak. De azért még nem akarok előre inni a medve bőrére, mert majd az első "gyerekes" hét után derül ki igazán milyen fából faragták az emberkéket errefelé... Egyenlőre annyit mondhatok, hogy egész jól összecsiszolódott a csapat, mindenki kezdi megtanulni minek hol a helye, mit hogyan kell csinálni, egyedül a mosogatásnál a kinti részen lesznek még gondok szerintem de majd megpróbálom ott is betanítani őket! :D Egy kis idegesítő mozzanat van, hogy amikor próbálok segíteni emberkéknek a tanulásban avval hogy elmondom mit hogyan kell csinálni sokszor ezt basztatásnak veszik, mintha azt gondolnám, hogy hülyék hozzá vagy nemtom... majd rájönnek hogy igazam volt. Egyenlőre csak annyit tudok tenni, hogy a lehető legudvariasabban próbálok szólni.

Azt még nem írtam, hogy hova szállásoltak el minket most idén. Szóval most szerencsére nem holmi szaros "bunk"-ban(faházikóban) lakunk, hanem a "Pink House" nevezetű szállásoló egységben(ha emlékeztek még PAZ vagy Bandi vagy Zozzer, akkor az a Staff Lounge-hoz legközelebb levő lakóépület), ami egy normális, fallal rendelkező ház. Jeee! Szóval jobb a szállásunk és nem mindenki alszik emeletes ágyakon és még a hel is több a szobában. Eme állapotokat illusztrálja itt most egy-két fotó:

a szobánk, amiben 10-en lakunk

és a fürdő

A konyhai csapat csak magyarokból, angolokból, franciákból, ukránokból és csehekből áll, úgyhogy eléggé európai az összeállítás. Hat magyar van a konyhán: Nóri, Dani(nem én), Bence, Peti, Balázs és én. Megmondom őszintén, hogy féltem a magyaroktól Zoli tavalyi tapasztalatai alapján, de pozitívan csalódtam. Szerencsére mind jófejek és (egyenlőre :) ) rendesen dolgoznak.
Peti Angol szakos ELTE-s, Balázs Gépészmérnök BME-s, Dani BGF-es, Bence szintén BME-s és Nórit meg még nem tudom. Nórit kivéve mind vagyunk már 21 úgyhogy a magyar csapat igazi ivós csapat itten! :)

balról: Balázs, Peti és Dani


szintén balról: Bence és Nóri(jobb képet egyenlőre nem találtam...)

A konyhán dolgozik még két francia srác Ben és PJ. Valójában Benjamin-nek és Pierre-Jean-nak hívják őket de mindketten gyorsan előálltak egy-egy leegyszerűsített névvel, mivel rajtam kívül senki sem tudta kimondani normálisan a nevüket! :) Szóval ők marha nagy arcok. Teljesen ellentétei annak amire számítottam. Két fiatal francia srác(20 és 18 évesek asszem), akik hamar ki fognak akadni és egész végig csak lógni és nyavajogni fognak. Nna erre ők azok akik a legjobb munkaerő eddig(a Nathan nevű angol sráccal és Balázzsal együtt). Ja és persze benne vannak minden ivászatban meg buliban bátran, sokkal lazábbak és közvetlenebbek az angoloknál. Simán beleillettek volna a 2007-es csapatba is, nem mintha a mostani rosszabb volna csak más a hangulata. Mindkét housekeeper lány is francia de ők nem nagyon tudnak angolul, ennél fogva állandóan Ben-el és PJ-vel lógnak mert ővelük tudnak franciául is dumálni.

balról: Ben, Camille(az egyik housekeeper csaj) és PJ

Vannak ugye angoljaink is a konyhán, aminek én személy szerint nagyon örülök. Egyrészt, mert az angol csajokat bírjuk... :P Másrészt meg mert naggyon szeretem az angol akcentus és meg akarom tanulni megérteni és beszélni is, mivel ennél kirájabb nincs! :D Szóval az a lényeg, hogy az angolok is tök jófejek, de munkabírásuk már nem akkora pozitív csalódás mint a francia srácoké. Ők is dolgoznak azért, de messze nem olyan gyorsan és hatékonyan. Egyszerűen látszik rajtuk, hogy nincsenek hozzászokva ahhoz hogy dolgozniuk kelljen. Szerintem ez azért változni fog a nyár folyamán, mivel ők is beleszoknak a munkába, felveszik a ritmust, stb. Nnaszóval ők sokan vannak úgyhogy külön külön mutatom be őket.

Amy (19), balra: Vidám, pörgős kiscsaj. Newcastle-ből jött így szegénynek neki a legérthetetlenebb az akcentusa, sokszor harmadszorra is vissza kell kérdezni hogy mit mondott mire megérti valaki. Cserébe viszont jó gyorsan beszél :) . Teljesen rendben van, jófej és jól is dolgozik. Az egyik izraeli szakáccsal(Alon-nal) és az angol szakács sráccal(Carl) van eléggé jóban.


Alon & Carl(22), jobbra: A két új szakács Michael-en kívül(akiről sajnos nincs fotóm). Elég jó barátok lettek nagyon hamar és mindkettő vidám, jófej emberke. A képen baloldalon van Alon, az izraeli szakács, akinek valamilyen felmenői magyarok(természetesen ;P ) és majdnem teljesen tudta hogy hogyan kell gulyást és pörköltet főzni. Valamint eléggé magyarosan fűszerezi a húsokat amiket a kitchen staff-nak csinál úgyhogy hattalmas plusz pontokat szerzett nálam(lehet hogy idén jóval kevesebbszer kell magunknak főznöm... :) ). Jobboldalon áll Carl, az angol szakács gyerek. Rettentő röhögős emberke, a telt és vidám embertípus-sztereotípia tökéletes megtestesítője. Jó poénokat mond és volt már gyakorlata nagy számban dolgozó konyhákon, mert iylen rendezvénykonyhákon dolgozott Angliában.



Hannah(19), balra: A következő angol célszemélyünk. Szintén jókedvű általában, jól is dolgozik, bár nem annyira lelkes már mint a legelején(valószínűleg ez csak tovább fog csökkenni az idő előrehaladtával... :) ). Nagyon kedves és sokat beszélgettem vele. Legjobb barátnőjével és otthoni szobatársával Saba-val érkezett. Otthon Angliában nem nagyon dolgoznak, tanulás helyett is inkább pubokba és klubokba járnak inni. Nagyon ki vannak akadva amiatt, hogy itt nem ihatnak. :P Valami zenés menedzseres szakra jár az egyetemen és stúdióban akar majd elhelyezkedni. Eléggé bírom a búráját...


Saba(19), jobbra: Hannah legjobb barátnője és eléggé egymáshoz vannak nőve. Folyamatosan mosolyog, de dolgozni nem dolgozik olyan hatékonyan(gyakorlattal még belejöhet). Jól veszi a poénokat és csomót hülyéskedik vele mindenki. Azt hiszem Iráni származású a családja mert kicsit sötétebb a bőre és egzotikusabb a kinézete. Mindenki bírja a konyhán, nem mellesleg a hattalmas mellei miatt... :)


Kathryn(19), balra: Kicsit magának valóbb lány mint a többi angol, de ő is kedves. Az egyetlen vegetáriánus a kitchen staff-ban. Ő is Bristol-i mint Hannah és Saba, de nemtom milyen egyetemre jár. Jól dolgozik és meg is fogadja a tanácsokat amiket kap.



Kris(19), jobbra: Az egyik legjobb fej angol csávesz. Elég sokszor poénkodik és mindíg hülye képeket vág amikor fotózzák(lásd a példaképen). Nna ő már nem szeret annyira dolgozni, és amilyen kicsi könnyen el is bújik a konyhán! :) Előszeretettel nyúzzák egymást Saba-val, volt amikor már csokikrém csatába csapott a dolog...



Nathan(20), balra: Talán a legrendesebb arc a konyhán. Vérbeli angol úriember. Mindig udvarias, rendesen dolgozik és tudja is a dolgát. Nem a legbarátkozósabb, de azért bőven jófej. Nem valami szegény családból származhat, mert az első Lee-be tett látogatásunkkor $200-t elvásárolt.



Nick(19), jobbra: Nem semmi fószer. A leg munkakerülőbb a konyhán, és úgy általában eléggé álmatag gyerek. Majdnem minden lehetséges szünetében alszik. Egyébként tök értelmes meg minden, filmszakra jár Angliában, tök jókat szoktam vele beszélgetni különféle filmekről. Bár azért jólesik, hogy sokkal többet láttam mint ő. :P Eddig kb egy csöndes, nyugodt esténk sem volt miatta, mivel minden este van valami balfékség, kavarás vagy egyszerűen csak poénos dolog ami Nick-el(vagy Sam-mel) törénik. Először pl tisztára behangyásította a szobának azt a felét ahol az ágya van, mert a földön tárolt egy fél doboznyi fánkot(természetesen, este lefekvés előtt vette észre az egész dolgot és akkor irtott hangyát vagy fél óráig). Máskor meg a felette alvó Sam horkolását felvette telefonra és azt visszajátszva ébresztett fel már alvó emberkéket véletlenül. stb... Szóval kicsit miszter Bean a gyerek, de megvagyunk vele.


Sam(18), balra: Eredeti nevén Osamuowi Otabor(ha jól emlékszem etióp származású) megint csak egy fantasztikus figura. Még az engoloknak is furcsa angolját szinte lehetetlen megérteni amikor gyorsan beszél. Egyébként teljesen jófej figura, fekaságra pont annyira játszik csak rá hogy még jól is álljon neki és ne legyen zavaró. Imád csirke húst enni(néha csak azt eszik o.O ) és Nick-el aki fölött alszik jókat szivatják egymást. Nem valami nagy lelkesedéssel dolgozik, ő is szeret lazsálni.

Van még Michael a cseh szakács. Ő vele nem sokat érintkeztem még, de jófejnek tűnik. Egyetlen rossz pontja, hogy Martina a barátnője(ő a másik kisfőnök Tatjana mellett). Ja, és jól focizik.

Meg van még egy John nevű szintén cseh szakácsunk, aki nem tud angolul és naggyin béna. El is neveztük kuktának... Róla kábé ennyit.

Aljona, Moshe(szakács) és Tatjana már régi ismerősök őket most idő hiányában nem mutatom be.


Hát ez volna kábé a mostani csapat. Ma megvolt az első vacsora a gyerekekkel. Egészen jól teljesítettünk. Nyolc körülre már minen kész volt és mehettünk enni. Az utóbbi pár nap jelentősebb eseményei hamarosan a következő posztban jönnek.(remélem most nem telik ennyi időbe megírni és bocs a késlekedésért)

Első day off

Megkésett képek a közösségi programos estről:

egy élien elkapása

Louis a hülye ruhájában és parókájában

Megint, de magyaráz is

Nos, az újdonságokra térve...
Megvolt az első Day-Off. Ez magyarul azt jelenti, hogy szabadnapom volt. Bővebben pedig... najó kifejtem alább.

Szóval ilynekor későbbre megy az ember kajálni, lebzsel és a staff lounge-ban hesszel egész nap. Nna mi nem így tettünk, mert gondoltuk kihasználjuk a szabadidőnket és bebiciklizünk a városba. Úgyis kellett borotvahabot meg fogkrémet vennem, a többiek meg még egyszer sem voltak Great Barringtonban, így hát kíváncsiak voltak a városkára.

Nem akartunk begyalogolni mivel eléggé messze van(kb 40 perces séta) ezért a nagy nehezen megszerzett biciklikkel kerekeztünk a városba. Két magyar sráccal és egy fekete, angol fiúval (továbbiakban Sam, ugyanis ez a neve) volt egyszerre day-offom és így négyen bringáztunk. Megmutogattam nekik a Big Y-t a liquore store-al és a Laundromat-tal együtt, aztán a központba tekertünk. Már a táborban is gyanús volt Sam és biciklijénak együttműködése, mivel kicsit belémjött hátulról kb öt méterre a házunktól, de a város felé vezető rövid úton vált véglegesen biztossá a tény, hogy Sam nem túl jól tud biciklizni... :) Tudom szemétség mások ilyen heyzetén derülni, de egyszerűen vicces hogy egy 18-19 éves angliai fiatal nem tud biztosan két keréken biciklizni... Az oda felé vezető úton szegény kétszer is elesett, a második után a kormányt is vissza kellett ferdíteni. Folyamatosan nekiment az út patkának meg ilyesmi. Felváltva sajnáltam és röhögtem.

Mindenesetre bejutottunk a városba. Visszafelé az ismert terepen nem volt olyan sok gond Sam-el így tudtunk fotózgatni is. Én meg csináltam egy rövid videót a városközpontról. Íme:

(ha nagyobban akarjátok megnézni csak klikkeljetek rá és youtube-on nézzétek)

A város másik végében lévő Liquore Store-ban vettem egy six pack-et (dobozos sör hatos csomagban), amit hazacipeltünk és gond nélkül behoztunk táskában a táborba. Miután leraktuk a bicikliket felmentünk Petivel és Balázzsal és a hat sörrel "A sziklá"-hoz és szépen, kellemesen megiszogattuk őket. Egy jó kis day-off mégjobb lezárásaképp megismertettem tehát a magyar srácokkal az egyik leghangulatosabb helyet a tábor közelében és megittuk első söreinket Amerikában. Great success!

Első pár napi különlegességek

Gondolom tudjátok, hogy itt Amerikában eléggé nagy a sertés influenza őrület. Egészen a második napig nem észleltünk ebből semmit, amikor is Louis(a táborigazgató) mindenkihez szólt:

Reméli, hogy mindannyian tudatában vagyunk a sertésinfluenzának, de szeretné ha tisztán látnánk ebben a kérdésben azért elmond minden fontosat. Az egész nem olyan dramatikus és veszélyes mint ahogyan azt mindenki hiszi, a sajtó fújta fel az egész ügyet, a sima influenza sokkal veszélyesebb és sokkal többen haltak bele. Ennek ellenére mindenki jobban fél ettől az új nevűtől és már több tábornak is be kellett zárnia emiatt, másoknak meg elhalasztani a a táborkezdést. Éppen ezért szeretne mindenkit arra kérni, hogy minden tőle telhetőt tegyen meg a fertőzésveszély csökkentésének érdekében. A higiénia fontosságát kiemelte(vagy tízszer elhangzott a "Be smart, and vash your hands!" mondat... :) ), mindenki mosson kezet minden után, ne igyunk többen egy pohárból vagy üvegből, ne feküdjünk rá más párnájára meg ilyesmi ezután következett hogy tartsuk tisztán a szobáinkat, vigyük ki a szemetet estébé. Végül azért belecsempészett egy kis takarékosság szöveget is: kapcsoljuk le a lámpákat ha kimegyünk, ne pazaroljunk semmit.

Ennek igazából csak annyi hatása van most a konyhai munkára, hogy minden főnök kicsit háklisabb a tisztaságra, jobban odafigyelnek hogy kezet mosunk-e minden tüsszentéskor meg amikor bejövünk a konyhára, valamint minden vízszintes felületet ahol dolgozunk a munkánk befejeztével le kell mosni fertőtlenítővel(ez eddig is így volt de most már oda is figyelnek rá).


Következő különlegesség a "csapatépítő fun activity" volt, ami nagy meglepetésemre tényleg egész szórakoztatónak bizonyult. Fél kilenckor volt találkozó a tó melletti nagy falépcsős helynél(ahol Louis a kezdő és végbeszédeit szokta tartani). Először csoportokba kellett osztódni, amit lakóhely szerint csináltak a szervezők, így például az egész kitchen staff egy csapatba került ami szerintem jó dolog egy ilyesmi programnál.

Ezután éppen amikor elkezdtek volna arról beszélni, hogy mi lesz ez az egész a falépcső és a tó között, tulajdonképpen az egész társaság előtt elrohant kurjongatva, huhogva, röhögve és
sikongatva csomó(asszem 15) hülye rikító ruhákba öltözött emberke. Utánuk megérkezett Louis egy golf kocsin fehér kezeslábasba öltözve egy naggyon hülye fekete hosszú göndör parókában munkavédelmi szemüveggel a fején. Lefékezett előttünk és idegbeteg és eléggé vicces módon elmondta, hogy ő mittoménki aki a földönkívülieket üldözi akik a mi világunkba jöttek, de meg kell állítani őket. Megkért minket hogy segítsünk neki elfogni őket. Miután egy szép nagy ujjongást kapott elviharzott a golfkocsijával.

Elmondták a szervezők, hogy annyit kell csinálni, hogy az egész csapatnak kézenfogva körbe kell kerítenie az élient és akkor megfogtuk, ja de mindezt úgy kell csinálni hogy ne érjünk hozzá(ha elkezd futni egy irányba akkor az egész körnek is futnia kell ugyanarra). Ekkor ő mondani fog egy feladatot amit mindenkinek együtt meg kell csinálnia és akkor megkapjuk az aláírását és evvel az érte járó pontot is. Szóval ez egy ilyen futkorászós csapatos vetélkedő volt abból a fajtából, amiket sohasem tartottam valami jónak de most mégis élveztem. Egy egész órán keresztül rohangáltunk és mindenféle hülye feladatot teljesítettünk(emberpiramist építeni, jó politikailag korrekt viccet mesélni, énekelni, táncikálni, stb). A végére jól kifáradtunk. A koncert teremben volt a találkozó a végén, ahol egy jópofa éneklős táncolós program is volt a végére. Elvileg lett volna egy tábortüzezés is a tó partján, de ez a hideg miatt eléggé rövidre sikerült.

Még egy érdekes mozzanat volt az este folyamán, mégpedig az, hogy az egyik senior staff-os csóka az egész tömeghez beszélve kimondott egy szót(ha jól értettem akkor az "announcement" szó volt), mire az összes többi sokadéves staff megőrült és valamit elkezdtek ordítva énekelni és körbetáncolták szegés muksót. Pár perc múlva mikor a tömeg értetlenül álló nemzetközi fele már tényleg nem tudta hogy mi a retek van, valaki végre felment a színpadra és elmagyarázta, hogy ez egy régi Eisner-es szokás, hogy ha valak ikimondja ezt a szót, akkor be kell dobni a tóba :) . És mint ezek után már azt megértettem azt skandálták a megőrült egyének, hogy "Won't shut up 'till we throw him in the lake! Throw him in the lake! Throw him in the lake!"
És nagy meglepetésemre az éjszaka közepén, a hidegben szépen fogták és beledobták a tóba! :D


Nna mára ennyi! Bezárult Móka Miki mókatára!

Utazás, megérkezés és egyéb ügyek

Nna úgy tűnik idén is fogok blogot írni. Más jellegű lesz, mint amit két éve írtunk, mert más témákra fogok koncentrálni, de remélem legalább olyan részletes és érdekes lesz. (ha másnak nem is, akkor az akkori csapatnak legalább :P ) Nna ez itt a kert!


Egyből a New York-ból való utazás máris különbözött a múltkori alklomtól. A repülőútban nem volt semmi különös, leszámítva, hogy most Magyarországon nem engedték fel a gitáromat kézipoggyásznak ezért csomagtéri csomagként kellett feladnom, cserébe viszont a Zürich-i átszállás után olyan király gépen utaztunk, hogy minden ülés előtt volt saját kis képernyő ahol lehetett filmet választani(egészen jó választékból) és még játszani is lehetett a karfából kihúzható irányító segítségével... Ezúttal délután négy körül értem földet a JFK repülőtéren és nem várt fogadó csapat, sem iskolabusz. Ráadásul mire átjutottam a bevándorlási hivatalon már nem érhettem el a városközpontból ötkor induló direkt járatú távolsági buszt Great Barringtonba, ezért jóval komplikáltabban és hosszabb idő alatt kellett eljutnom a táborhoz.



A repülőtérről egy busszal bepöfögtem a délutáni dugó közepette a Grand Central vonatállomásra. Itt jegyet vettem a North-Metro Railroad vasútvonal hét negyvenötkor Wassaic-ba induló járatára majd próbáltam fingani kettőt és egy kis lélegzethez jutni, mert egészen eddig rohannom kellett mindenhol a bevándorlási hivatalnál eltöltött másfél órás késés miatt.



Még egy kötelező telefonhívást kellett megejtenem, hogy a tábor tudja hogy elértem a vonatomat és tényleg várjon valaki a végállomásnál. Ez csak azért volt kicsit kalandos, mivel először is aprót kellett hozzá szereznem(negyeddollárosokat). Ezért hát kimentem az állomás elé, ahol egy utcai hot-dogostól vettem egy hot-dogot és kértem a visszajáróból aprót. Namost tényleg adott aprót, de csak ötcenteseket, egy maréknyit, úgyhogy mit volt mit tenni mást is kellett vennem. Az állomáson levő liquor store-ban vettem egy kis sört magamnak a vonatútra és hangsúlyozottan telefonáláshoz kértem aprót is. Evvel az első menetet megnyertem a telefonálással szemben, de most kezdődött csak a következő. Mikor is előkeresve a kis cetlit a zsebeim, mappáim és táskáim sokaságából betárcsáztam a számot. Azaz betárcsázgattam vagy ötször-hatszor mire rájöttem, hogy hogyan és milyen sorrendben kell az országkódot, a régiókódot és a telefonszámot beütni egymás után. Eddigre természetesen már nem maradt annyi apróm, hogy egy távolsági hívást lebonyolítsak. Egy-egy. Egy újabb pénzváltós kör után sikerült végre telefonálnom a táborba(2:1-re legyőztem a telefont... jee!!) és elindulhattam a 110-es(!) vágány felé... Innentől már sínen voltam(mindkét értelemben), mert a Wassaic-i állomáson vártak rám a táborból jövő sofőrök akik közül az egyik nagy meglepetésemre Michael a két évvel ezelőtti lengyel sofőr volt, és egyenesen a szállásomra szállítottak. Az amerikai vonatok egészen tiszták és kényelmesek a Magyarországi leszármazottaikhoz képest, és nem is olyan drágák (150 km-es út $14 felnőtt jeggyel).

Egyenlőre ennyi tellett az időmből és energiámból, majd még a következő pár napban írok a konyhai staffról, meg az első napi különös eseményekről.